„Szeretni valakit azt jelenti, hinni benne, amikor magában sem hisz.valentin nap
Kiállni érte, amikor senki sem érti.
Értékesnek látni akkor is, amikor mások kinevetik.
Dicsérni bátorságáért, amikor valamibe belebukik.
Bátran és boldogan mellette állni sikerei fényében is.
Szeretni valakit azt jelenti, szeretni szárnyait, árnyait, fényeit, csendjét, nevetését, szívbéli bölcsességét, a kisfiút vagy a kislányt, aki lelke mélyén lakik, annak napsugarát és könnyáztatta földjét, a benne élő Holdat és napfelkeltét.” Simon Alina

 
„Rózsát lát meg egy legény,
vadrózsát a réten;
szép, akár a hajnalfény,
fut a fiú könnyedén,
erre vágyik régen.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.” Johann Wolfgang von Goethe
 
Tudták, hogy február 7-én van a RÓZSA VILÁGNAP-ja?🌹

 

Új év, új, egészségesebb szokások? Esetleg cél egy egészségesebb életmód kialakítása?

 
Akik ismernek tudják, hogy szívügyem az OKOSTÁNYÉR® megismertetése, mindenkivel! A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2016-ban készítette el a legújabb táplálkozási ajánlást, vagyis idén 8 éve. Sajnos még mindig kevesen ismerik, pedig 8 év alatt sok egészséges és krónikus beteg embernek, gyermeknek megmutattuk, bemutattuk. Kórházban, Egészségfejlesztési irodánkban, iskolákban, közösségi és egészségnapokon/rendezvényeken. Előadásaimon, betegoktatásokon, egyéni tanácsadásaimon mindig megkérdezem, ki ismeri, ki hallott róla. Hát eléggé elkeserít a maximum 1-2 jelentkező. Van még dolgom bőven! Ezért mai cikkemet az OKOSTÁNYÉR®-nak szentelem.

Radnóti Miklós: Naptár – Február
Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó:
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé, s cserren már a veréb.
 
Még emlékszem a karácsony illatára, és mégis eltelt már egy hónap, február van. Röpül az idő. Sajnos azt veszem észre, hogy néha nagyon gyorsan. Vagy én lassúltam le picit. Hát ez a valószínűbb, hiszen az idő változása állandó. A lényeg, én hogy állok hozzá- kicsit át kell szerveznem az időbeosztásom. Tanulom, néha sikerül, máskor meg nem.

Szuhanics Albert: Ágnes napi köszöntő
 
Ágnes napja elérkezett,orchid
köszöntővel jelentkezek,
minden Ági érjen sokat,
életévben számosokat!
Viruljon jó egészségben,
boldogságban minden évben!
Mert ki visel ily szép nevet,
nem nyögheti az éveket!
Minden Ágnes kedves, rendes,
nem nagyszájú, inkább csendes,
hisz ártatlan, mint a bárány,
tapasztaljuk köztük járván.
Kívánok most szépet és jót,
Ágnes nevűekhez méltót,
szép családot, boldogságot,
szerencsét s nagy gazdagságot!
 
Engedjék meg, hogy keresztnevem eredetét kicsit körbejárjam! Az Ágnes név nem csak Magyarországon, de az egész világban elterjedt, számos különböző nyelvi alakban használják. Hazánkban a 11. leggyakoribb női név, bár népszerűsége az utóbbi években csökkent. Görög eredetű női név, a hagnósz, régebbi alakban hagiosz szóból származik. Korábbi magyarázatok szerint a latin agnus („bárány”) szóból ered, ez azonban csak a hasonló hangzás és a bárány jelképes jelentése miatti vélt egyezés. Az ógörög nyelvben több név is származik a hagnosz szóból, és ezek egyik becézett alakja volt a Hagnész. Más források szerint a melléknév nőnemű alakjából, a hagnéből származik. A latinba H nélkül került át, Agnes alakban írták, amit a középkorban Magyarországon Ágnesnek ejtettek. Jelentése szűzies, tiszta, szemérmes. Feladata másokat szolgálni. Képes az embereknek támasz adni, igazi önfeláldozó személyiség.

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melynek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Amennyiben érdeklődik a részletek iránt, kérjük, olvassa el adatkezelési tájákoztatónkat.