Az ember legalapvetőbb élelmiszere, a kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az augusztus 20-ai állami ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik. Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége lett, és jelképévé vált az államiság ünnepének. A ma ismert, kovásszal készülő kenyér őse egykoron a lepény volt. Ezt a kovász nélkül, csupán liszt és víz keverékéből készülő ételt már az ősember is fogyasztotta. Több ezer évvel ezelőtt ő fedezte fel, hogy ha megőröli az összegyűjtögetett magvakat, akkor vízzel összekeverve lepényt tud a masszából sütni. Ebből a lepényből, azaz a kovásztalan kenyérből fejlődött ki a mai kovászos kenyér. Kezdetben búzából készült, de mára már rozs-, árpa-, alakor- vagy akár hajdina-, kukorica, rizsliszt - és sorolhatnám még- is lehet az alapanyaga. A gabonafélék tömeges felhasználásának kezdete Kr.e. kb. 9000 nyúlik vissza a Tigris és az Eufrátesz környékére. Először olyan ősi gabonaféléket termesztettek, mint az alakor, a tönkebúza, az árpa. A Bibliában a savanyú kenyértésztát több helyen is említik. A Kárpát-medencében Kr.e. 4500 körül a kedvező éghajlati körülmények lehetővé tették a gabonafélék termesztését. A 19. századtól tudják iparilag előállítani az élesztőt, mely a szeszgyártás mellékterméke, és amit a pékek előszeretettel alkalmaznak, mivel jó a lazító képessége és a kenyérkészítés folyamatát is meggyorsítja. Ezen felül az élesztővel egy stabilabb minőséget tudnak kialakítani, így egy jól standardizálható folyamatot alakítottak ki. Magyarán uniformizálták a kenyeret, pékárut. Szinte minden vallás, nemzet, nép, kultúra étrendjében is megtaláljuk valamilyen formában. Összetevői a liszt, a víz, a kovász/élesztő (de van kovásztalan kenyér), a só. Az alaprecept némileg hasonló, de a forma változó. Gondoljunk csak a dél-amerikai tortillára, a francia bagettra, az olasz ciabattára, a dán feketekenyérre, a bajor rozskenyérre, az arab pitára, az indiai purira, naanra vagy az izraeli matzóra!