
„Elhivatottak vagyunk a sorstársak támogatásában, hiszen mi, akik az egyesületi tevékenységeket végezzük, mind átestünk ezen az embert próbáló betegségen, ezért pontosan tudjuk, hogy milyen lelki és testi megpróbáltatásokon megy keresztül egy nő, amikor szembesítik a diagnózissal. Mivel egyaránt fontos a testi és a lelki segítségnyújtás, ezért létrehoztunk a Facebookon egy zárt és titkos csoportot, ahol az érintettek egymást segítve, támogatva, tapasztalataikat megosztva vészelhetik át ezt a nehéz időszakot. Ezen kívül vannak tematikus alcsoportjaink (Baby, Sport, Art, Táplálkozás, Csere-bere…stb), ahol célzottan kérdezhetnek az adott témában. De hogy ne csak a virtuális térben találkozzunk, ezért minden évben Országos találkozót/konferenciát szervezünk, melyre az ország legkiválóbb szakembereit hívjuk meg, hogy az adott témával kapcsolatban tartsák meg előadásukat, melynek végén minden alkalommal lehetőséget biztosítunk a személyes kérdések feltevésére is, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy nincsen két egyforma eset, ahogy két egyforma nő sincsen. Természetesen abban is támogatjuk az érintett nőket, ha elakadnak a betegúton, ami valljuk be, előfordul, hiszen bekerülni az onkológiai körforgásba egy igen megterhelő dolog, arról nem is beszélve, hogy mindannyiunk számára ismeretlen, félelmetes világba csöppenünk a diagnózis hallatán.” Írják magukról és mindent meg is tesznek. Példamutató emberek.

Pár érdekesség a hétről
Október 2. a SZTÓMÁSOK VILÁGNAPJA
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete nyilvánította világnappá október 2-át, hogy felhívja a figyelmet a betegek rehabilitációjára, illetve a sztómához vezető betegségek megelőzésére. Fontos, hogy segítsük betegtársainkat, és ne kezeljük tabukánt a sztóma témáját. A sztóma görög eredetű szó, jelentése: száj, szájadék, nyílás. A mai orvosi szóhasználatban a test felszínén mesterségesen kialakított nyílást jelenti, amelyen keresztül a beteg széklete ürítését végzi. Többnyire béldaganatok kapcsán kerül sor sztóma kialakítására, mely döntő többségben végleges és megváltoztathatatlan. Magyarországon évente 9-10 ezer új vastagbél daganatos beteg van, és megközelítőleg 15 ezren élnek sztómával. Létszámukról biztos adat nincs, mert sokan begubóznak, nem adnak hírt magukról. Az országban működő 35 ILCO Egyesület és Klub azért küzd, hogy ezeket a betegeket közösségbe gyűjtse, és hatékonyan segítsen nekik. Sajnos ma csak mintegy ötödük, azaz háromezer ember csatlakozik hozzájuk. Dombóváron szerencsére működik klub!♡ http://www.ilco.hu/
Október 3. NEMZETI GYÜMÖLCSNAP






Egészségünk megóvása, így a daganatos betegségek rizikójának csökkentése érdekében naponta ajánlott 2 adag gyümölcsöt fogyasztani, lehetőleg hazai és szezonális fajtát. Gyümölcsre FEL!
Az Etesd az Eszed országos kihívás és verseny elsősorban a játszani és játszva tanulni vágyó gyerekeket szólítja meg, de nem szabad elfelejtenünk, milyen fontos szerepe van a tanároknak a diákjaik motiválása szempontjából.
Éppen ezért a pedagógusokat is célozza a program, őket is szuper nyeremények várják -nem beszélve az egészségükről
Források, érdekességek:
- Youteefool , @Youteefool