FÜLE LAJOS: PEDAGÓGUS
Én nem tudom, milyen erő kell

Olykor el-eltűnődöm én is,
mit is jelent húsz-harminc szempár
fénylő tükörtermében élni,
hol éle van minden igének,
árnyéka van minden hibának,
hol húsz-harminc sötétkamrában
hívják elő folyton a percek
éles, kemény, hiteles képét.
Könnyű nekünk beszélni ezt-azt,
nagy szavakkal egymást dobálni,
de ő, kinek minden szavával
megannyi kis magnetofon zeng
tele otthont, utcát, jövőt, ő
felelősség nehéz vasával
vértezve jár, s - bár tán nem érzi -
hétköznapok nagy hőse köztünk,
szebb holnapok jobb emberéért
titkon vívott nehéz csatáknak
ismeretlen, hős katonája!
Mikor fogunk szobrot emelni,
s fogunk-e hát neked, magunkban,
"LÉLEK SZOBRÁSZA":
PEDAGÓGUS?!
SZERETETTEL KÖSZÖNTÜNK MINDEN PEDAGÓGUST!

A szülők, a család mellett a pedagógusoknak is nagy szerepük van a gyermekek egészségnevelésében. Több program, szervezet is segíti ebben a pedagógusok munkáját. Íme néhány:
- EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁST ÖSZTÖNZŐ ISKOLA/ EGÉSZSÉGŐRZŐ ISKOLA (OGYÉI)
„Egy tanuló ébrenléti idejének akár a felét is az iskolában tölti, így napi energiabevitelének 35-65%-át itt fogyaszthatja el. Az iskolának ezért fontos szerepe van az egészséges táplálkozásra nevelés szempontjából. A 2015-ben hatályba lépett 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet garantálja, hogy a közétkeztetést igénybe vevők az életkoruknak, szükségleteiknek megfelelő étrendet kapjanak az iskolában. Ez azonban önmagában nem elég.
Annak érdekében, hogy az iskolások gyerekkorukban egészségesek maradjanak és egészséges felnőttekké váljanak:
- nem csak egészséges étrendet kell biztosítani a menzán, hanem az iskolai büfében, automatákban is egészséges árukínálatot kell kialakítani (lásd: az OGYÉI ajánlását)
- otthon is egészséges táplálkozásra kell törekedni
- jó példát kell mutatni a gyerekeknek
- meg kell tanítani nekik az egészséges táplálkozás alapjait
- el kell fogadtatni velük az egészséges iskolai közétkeztetést.”
Az egészséges táplálkozást és a közétkeztetés elfogadottságát ösztönző iskolai környezet feltételei és megvalósítható, jó iskolai gyakorlatok gyűjteménye: https://merokanal.hu/.../iskolai-feltetelrendszer-es-jo.../
A Mindent a közétkeztetésről szülőknek, pedagógusoknak kiadvány egy közérthető tájékoztató kiadvány az iskolai közétkeztetés rendszeréről, legfontosabb előírásairól és az egészséges táplálkozásról, benne a 6-17 évesekre vonatkozó táplálkozási ajánlással. https://merokanal.hu/egeszsegorzoiskola/kiadvany/

- NÉBIH OKTATÁSI PROGRAM
2017 nyarán indult, a legkisebbeknek szóló óvodás foglalkozás kidolgozásával, Tiszta kézzel címmel, amelyet hamarosan a Maradék nélkül, majd az Élelmiszerbiztonságról gyerekeknek című általános iskolásoknak szóló kiadványai folytatták. Ezt követően a Nébih 2020-ban csatlakozott egy egészséges táplálkozást támogató oktatási csomag, az Egészségesen enni, egészségesnek lenni bevezetéséhez Magyarországon, míg 2022-ben a középiskolásokat célzó anyagokat mutattak be. Mára az iskolai anyagok kiegészültek pedagógusoknak szánt útmutatókkal, prezentációkkal, játékokkal, foglalkoztató- és munkafüzetekkel, videókkal, animációs kisfilmekkel, mesekönyvvel és egy hangoskönyvvel is. Elindították az Oktatási Nagyköveti Programukat is, amely során a résztvevők önállóan tarthatják meg a foglalkozásokat a legkisebbeknek, felhasználva az oldalon található kulcsrakész oktatást segítő anyagokat. https://nebihoktatas.hu/

- NESTLÉ AZ EGÉSZSÉGESEBB GYEREKEKÉRT
Egészséges alapanyagok, táplálkozási irányzatok, tudatos vásárlás és főzés? Az egészségtudatos és fenntartható életmód már gyermekkorban elsajátítható. Formáljuk együtt a diákok tudatosságát ezen a téren játékos, élményalapú tudásfejlesztő programokkal! Okos snack és Etesd az eszed! https://igyteljesazelet.hu/okos-snack
- OKOSTÁNYÉR®
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) elkészítette a legújabb magyar táplálkozási ajánlást, amely az OKOSTÁNYÉR® elnevezést viseli. Az egészséges lakosságnak szánt útmutató a felnőttekre, és külön a gyerekekre fogalmazza meg az egészséges táplálkozás legfontosabb alapelveit, mindkettő rendelkezik az MTA ajánlásával is. https://www.okostanyer.hu/
- OKOSDOBOZ
Az Okos Doboz egy tankönyvfüggetlen digitális taneszköz, mely grafikus feladatsorokkal, gondolkodási képességeket fejlesztő játékokkal és rövid oktató videókkal segíti a 6-18 éves diákokat az iskolai tantárgyakhoz kapcsolódó ismertek elsajátításában, gyakorlásában és a gondolkodási képességek fejlesztésében. Egészségnevelés témában, tanároknak IS. https://www.okosdoboz.hu/

- CUKORBETEG GYERMEK AZ ÓVODÁBAN, ISKOLÁBAN
Továbbképzések, edukációs előadások nevelési/oktatási intézményben dolgozóknak: https://gyermekdiabetesz.hu/edukacio-pedagogusoknak/,
A diabéteszről – pedagógusoknak: Szurikáta Diabétesz Tanoda „Diabéteszes gyermek az óvodában, iskolában” https://szurikataalapitvany.hu/diabetesz-tanoda/, https://szurikataalapitvany.hu/ovodaknak-iskolaknak/
- DOMBÓVÁRI EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI IRODA
Játékos és demostrációs eszközös feladatokkal gyarapítjuk a diákok testi- lelki egészségről szóló tudását. Minden, ami a táplálkozásról, mozgásról, lelki egészségről az osztályokban átadható. www.efidombovar.hu
Olvassák el régebbi cikkeinket is a témában!
Pénteken, május 31-én volt a DOHÁNYZÁSMENTES VILÁGNAP.

A nikotin már sok formában jut le a fiatalokhoz, és gyakran igen trükkösen reklámozzák az "alternatív" dohánytermékeket gyártó, forgalmazó cégek az új típusú termékeiket. Ezek is károsak azonban az egészségre. Köszönöm Schmidt JuDiet!
„Ismét összefognak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a népegészségügy szakemberei világszerte, hogy felhívják a figyelmet a dohányipar fiatalokra gyakorolt rendkívül káros hatásaira.



